XXL-től S-ig. XXL-től S-ig.

"Belemosolyogtam a tükörbe, és nem értettem, miért nem tetszek senkinek, mikor ilyen elbűvölő vagyok!"

Hát ezért tetszik ez a fajta fogyási módszer olyannyira.

Teljes lehangoltságomban még a csokipudingho sincs kedvem. Azért kanalazgatom a fincsiséget, de csak ímmel ámmal, sőt, hányingerrel küszködve. De közbe kívánom. Egen, vannak ilyen napjaim, amikor csak szimplán hülye vagyok.

Ennek ellenére 5 után ugyanúgy nem fogok enni, és nem ettem kenyeret. Rakott krupmli lesz az ebéd, ha még ma elkészül, és abból is eszek majd. De nem érzek bűntudatot, ami a lehető legjobb dolog. Ugyanis, nem szegek meg semmit, eszek édességet, eszek ezt-azt, de 5 után nem. Ennyi, meg egy bambi, és mindenki boldog.

Amúgy ma a mozgásról akarok szólani egy picit, pár szót. Igen, szerintem is elengedhetetlen a fogyáshoz. De nem is ahoz elengedhetetlen, hanem az élethez. Aki után sportolni, még az is mozog valamit, valamit szívesen. Biciklizni a naplementében, sétálni hajnalban, kutyával, lovagolni. A sarkon lévő boltba gyalog menni, nem kocsival. Ezek apróságok, de sokat változtathatnak.

Ha valaki szomorú, stresszes, ideges; a legjobb gyógymód a mozgás. És megjegyzem, semmit nem újságból lopok, másoktól hallottam. TUDOM, hogy ez a legjobb gyógymód. Mikor ki vagy akadva, és nem ordíthatsz, nem üthetsz-vághatsz-zúzhatsz, mert a gyerekeid, szüleid, barátaid, férjed/feleséged előtt meg kell őrizned a nyugalmad....
Csinálj valamit! Fuss, biciklizz, súlyzózz, csinálj felülést, ugrálj, ugrókötelezz, görgkorizz, hullahoppozz. De nem ám csak úgy ímmel-ámmal, mint tesiórán, aerobicon, sunyiban. Teljes erőbedobással, dühhel csináld azt a valamit, engedd hogy a fáradtsággal együtt kiszálljon belőled minden. És hidd el, a végére ahhoz sem lesz erőd, hogy elgondolkozz mi húzott fel.

Mivel tudom, hogy az ilyen szentbeszédnek tűnő, buzdító szöveg szart se ér, ha az ember csak így hallja/olvassa, leírom saját példáimat.
Régebben, ha olvastam egy könyvet, és befejeztem, és a vége szar volt, meghalt benne valaki, megsérült és nem derült ki túléli-e, szerelmi gond, dráma, etc; mindig a mozgáshoz fordultam. Nemszerettem sportolni, nemszerettem futni, nemszerettem én semmit. De azt a fajta lelki... nem fájdalmat, hanem érzést, nem lehetett mással elmúlasztani, mint azzal, hogy maxra tekertem a hangerőt, és nekiálltam tornázni. Ugráltam, táncoltam, üvöltöttem a zenével, felüléseztem, guggoltam, félguggoló állásban maradtam amíg fel nem sírtam a combizmaim. Súlyzóztam, fekvőtámasztoztam, és nem érdekelt, hogy mennyit, mennyire szabályosan, csak csináltam és csináltam és 20 perc alatt kifeküdtem, lehalkítottam a zenét, és a szürke szőnyegpadlón lihegtem, mígnem azt vettem észre, hogy elszállt minden.
Sokszor ezek után a lépcsőn nem bírtam lemenni, mert úgy remegtek a lábaim.
Most, hogy nem tudok ordítva zenézni, ugrálni, tornázni, mert szobatársam van, kimentem futni.
Nem tudok futni, "aszmás" vagyok, túlsúlyos, és rossz a jobb térdem, mert kifordult. Ennek ellenére fogtam magam, és levágtam pár sprintet, amíg ki nem fulladtam. Nem volt hosszú táv, időben meg tán még kevesebb, de addig csináltam újra és újra és újra, amíg minnél kevesebb levegőm maradt. Minden elszállt ezzel együtt. Mintha árammal töltöttek volna fel.

Most sincs kedvem semmihez, jól is jönne egy kis mozgás, csak most ahhoz sincs kedvem. Így is hegyetmásztam a boltig kuytussal, úgyhogy eléggé megvagyok. Ilyen helyzetekre nem is tudok sokmindent ajánlani, csak hogy lássátok meg minden apróságban a jót.
Hisztizek, sok egyéb apró okocskám van rá, aztán bementem kezet mosni a fürdőbe, belemosolyogtam a tükörbe, és rájöttem, hogy elbűvölő vagyok, amikor így mosolygok (:
Nem egoizmus, hiszen önbizalomból sincs kétkalapnyi, s mégis. (:

Szóval, mint egy bölcs néger úriember mondta, tényleg minden rajtad áll. Minden. RAJTAD! Áll.

Az életet nem szabad annyira komolyan venni, ahogy gondolod. Te tervezed, én élem. A pillanatnak élek, a szabadságnak.

Elhatározás, kezdetek...

Az egész úgy kezdődött, hogyhát sose voltam soványka, aztán mikor elkezdtem csak úgy fogyozni, mondván, píha ez semmi, felszedtem még rá 20 kilót. Csodálatos érzés volt, mondhatom, adott az önbizalmamnak egy löketet, az biztos.

Lehetetlen volt az egész. Azért, mert otthon mindig volt kaja, mert nem bírom ki, nem megy, gyenge vagyok, etc. Ha megjött, azért kívántam többet, ha elmúlt azért, a kettő között meg azért. Hisztiztem, pattogtam. Közben persze orvosokhoz is eljártam, merthát, sokat nem ettem. Nem mondom, hogy keveset, sőt, de nem zabáltam állandóan összevissza zsírosat cukrossal. Csak az édesség és a kenyér-tésztafélék a gyengéim, ami pont elég. Kiderült hát, hogy semmi bajom, ez megintcsak lerombolt tetőtől talpig.

És most, pár radikális változás hatására, és saját magam radikális változása hatására (amit mai napig nem értek, hogyan következett be ilyen gyorsan o.O) újra elkezdtem, bloggal együtt, és kivételesen hiszek is benne, hogy menni fog, végigcsinálom, mert egyáltalán nem kínzom magamat.

Persze, most még csak az első héten vagyok túl, de nem sietek sehova. Egyelőre azt döntöttem el, hogy nem eszek 5 után. Ezt se úgy csinálom, hogy 17:00kor lerakom a villát-kanalat-kést, kiköpöm a falatot, hanem hogy 5 körül csinálok magamnak salit, vagy mást, amit enni óhajtok, és utána már semmit nem eszek.
Úgy volt, hogy a jövőhéten kezdem a kenyérmegvonást, de végül már a hét felénél nekiálltam, mert nem kívántam kenyeret. Annyi mindent ettem, hogy a kenyér nem is hiányzott: saláta, paradicsom, sajt, pulykamellsonka, kukorica, kefír. Nem számolok kalóriát, zsírt, csak az órát nézem.

Tegnap hallottam a televízióban, hogy egy terhes nő is szülés után úgy fogyott le, hogy nem evett 6 után, később 4 után semmit. Igen, ha az ember nem akarja, akkor nehéz még ennyiről is lemondani. De csak jobb, mintha se cukrot, se sütit, se kávét-teát-tésztát semmitse ehetnél.

Én személy szerint ebédelni azt ebédelek, amit főzök, bármi legyen is az. Vacsira salátát, fullosat, :D, reggelizni meg kávé, víz, és körülbelül ennyi.

Az én véleményem, amellett hogy agyban kell eldönteni, ami nekem sokáig, évekig nem ment, az, hogy kell valami változás. Nem konkrétan az életmódváltás, de az a legjobb. Én levágtam (igen, magamnak) a hajam, befestettem, és egyetemre jöttem, 160 km-re az otthonomtól. Utóbbi az, ami véglegesen segített eldönteni. Tényleg azt csinálok, amit akarok. Nincs csak olyan kajánk, amit magunknak veszünk, és mondjuk nem veszek csokit, akkor nincs.

Eddig csak akkor volt nehézségem, mikor hajnali háromnegyed egykor lecsót ettünk, mert kicsit sokat ittunk, és kellett az energia :D

Nos, kezdésnek ennyi lenne. Lehet kommentelni bátran (:

A változtatás erőltetése visszafogja a változást. Ezzel szemben az elfogadással szabad utat nyitok a változás előtt anélkül, hogy döntenék felőle.

Jorge Bucay